Hűti a hazai kamatcsökkentési várakozásokat a váratlanul meglódult infláció. A forint a közlés előtt a gyenge oldalon ...
A damaszkuszi új hatóságok azzal vádolták meg a Hezbollah libanoni síita szervezetet, hogy támadásokat intézett a szíriai ...
A kormány elkötelezetten dolgozik az infláció alacsony szinten tartásán, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az év eleji ...
Nem véletlenül vetődhetett fel ismét a kormány részéről, hogy visszahozza az árstopokat. A Központi Statisztikai Hivatal ...
Az Ukrajna és Románia közé szorult Moldovával keleti szomszédunknak majdnem másfélszer olyan hosszú – 681 kilométernyi – határa van, mint velünk, amit szinte végig a Duna balopldali mellékfolyója, a ...
jelentősen megnöveli az éves szintű nyugellátás mértékét, hiszen ha a 13. havi ellátást is beleszámítjuk a nyugdíjas éves ...
Globálisan 627,6 milliárd dollár értékben adtak el csipeket a világon tavaly, ami rekordszintnek számít és 19,1 százalékkal felülmúlta a 2023-as évet – áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő ...
Hongkong régóta nyitott kereskedelmi csomópontként ismert, de Kína 2020-ban bevezetett átfogó nemzetbiztonsági törvénye bírálatokat váltott ki az Egyesült Államokból, amely ezután megszüntette az ...
Summa summarum: a magyar kötvénypiacon vannak még jó lehetőségek, csak kicsit alaposabban meg kell vizsgálni a piacot. Egy alvó kötvényportfólióval is el lehet érni forintban számolva két számjegyű ...
Legalább egy ember meghalt hétfőn, miután egy közepes méretű üzleti repülőgép leszállás közben kicsúszott a kifutópályáról az arizonai Scottsdale városi repülőterén és összeütközött egy másik, parkoló ...
A mintegy 200 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő új sanghaji gyár körülbelül 1,45 milliárd jüan (202 millió dollár) ...
A balti országok az UCTE-hez, a világ második legnagyobb szinkron elektromos hálózatához csatlakoztak. Az UCTE több mint 400 ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results